Tollas Erik: Vasárnap
JANUARY

Rendhagyó sorok egy installáció kapcsán

 A kiállítás-látogató óvatosan közeledik a faoszlopocskán rögzített szeletnyi természet közelében. Labilis a szerkezet, s hemzsegnek rajta a rovarok. Suszterbogár – mondtuk gyerekkorunkban, aztán később megismerkedtünk a bodobáccsal is. Verselésre, rímjátékra, mondókára sarkalló elnevezés, mint annyi hasonló gazdag nyelvünkben!

Ha jobban megnézzük, verőköltő bodobácsok süttetik magukat a nappal az alkotáson. Még több ok a nyelvi játékra!

 A verőköltő bodobács (Pyrrhocoris apterus) egy közismert és elterjedt európai poloskafaj, amely nevével ellentétben nem a bodobácsok (Lygaeidae) rokona, hanem a verőköltő poloskák (Pyrrhocoridae) családjának tagja, Közép- és Dél-Európában él. [Ahogy mi is.]

E közismert kis rovar háta piros alapszínű, melyet jellegzetes fekete mintázat díszít, így például a félfedőkön egy-egy kör alakú folt díszlik. A félfedők alatt látszó potroh fekete, de pereme vörös, hasonlóan az előhátéhoz. A faj feje és alsó oldala fekete. Szárnyainak fejlettsége egyedtől függ. A kifejlett egyedek testhossza kb. 1 centiméteres. [Mint Tollas Erik művén, pontosan.] A verőköltő poloskák jellegzetessége a pontszemek hiánya. Ez a poloskafaj nem áraszt kellemetlen szagokat, illetve nem is csíp, és repülni sem tud. [Hát épp ezért szerettük őket annyira! Gyerekként félórákon át tudtuk egy-egy nagyobb csoport életét lesni, firtatni, térdelve, guggolva – egészen kényelmetlen testhelyzetben.]

Tápláléka elsősorban a hársfa és a mályvafélék termése, de szükség esetén megeszi a papsajtot, akácot, cukorrépát, padlizsánt, földiepret és rebarbarát, sőt korhadó növényi részeket és rovarok, csigák, hernyók tetemeit is. [Az egykori templomkertben, ahol felnőttem, egy – sajnos jogosan – kivágott hársfa tönkjén és sarjai körül voltak mindig legtöbben.]

A tavasz folyamán [különösen a ragyogó napsütésben!] gyakran láthatóak párzás közben összetapadt bodobácsok, illetve nem ritkán a közvetlen közelükben számos fiatal egyed. A talajba és avarba rakott, fekete petékből kikelő, júniustól októberig fejlődő, szárnyatlan lárvák szintén vörösek, ám mintázatuk jóval egyszerűbb az imágókénál.

A kifejlett verőköltő bodobács a talajba ásva telel át, majd a következő évben az 50-60 pete lerakását követően elpusztul. Addig mályva- és hárstermések nedvtartalmát szívogatja hosszú szipókájával.

Népnevei között a teljesen helytelen suszterbogár is szerepel. [Legalább ezt is megtudtam…] Továbbá nevezik még katonabogárnak, napsütő bogárnak, tűzoltóbogárnak, szabóbogárnak, botbonának, bodának, tűzi poloskának, katóféregnek, napféregnek, büdöspannának, bödöcskének, halálfőnek, kőkiverőnek, vörösbogárnak, boda bácsinak, papucsbogárnak, papbogárnak, istenbogárkájának és misemondó bogárnak.

Tollas Erik gyerek- és környezetbarát munkájának Vasárnap a címe. (Lássuk csak még egyszer a népi elnevezések sorának végét!) Hisz minden bogár Isten bogárkája, nem? Azok is, akik egyedenként próbálnak szerencsét, s azok is, akik időközönként összegyűlnek a közösséget és a melengető napfényt ünnepelni. Egyfajta bogár-istentisztelet? [Jó, persze, rovar…] Közösségi érzés? Mindenki ott értékes, ahol van, ahová küldetett? [És mind elviseli a másikat türelemben…] A teremtett – Isten teremtette – világ dicsérete? Óda a Teremtő fantázia-gazdagságához? Boldog békeidők: gyermekkori bogárles és a felhők alatt szálló harangszó? Mindez együtt: valódi vasárnap? [Vagy: „gondolta a fene!”]

 zzs

Lutheran Museum,
1052 Budapest, Deák tér 4.
Tel.: +36/20 824-3864
eom@lutheran.hu