A pesti evangélikus gimnázium, amelyet a 20. század elejétől fasori evangélikus gimnáziumként ismerünk, „csak” két évszázados múltra tekint vissza, de neve, államosításáig, a minőségi oktatás szinonimája volt. Ritkán gondolunk úgy a Fasorra, mint tanárok és diákok eleven közösségére. Egy közösség erejét a válságokra adott reakciója mutatja meg. Az első világháború súlyos krízist jelentett az iskolának: népfelkelőkkel, majd más iskola diákjaival kellett megosztoznia termein, menekülteket fogadott be, tanárai és diákjai közül jónéhányan a frontokra mentek. A fasor közössége megerősödve élte meg a háború végét.

Ennek az eleven közösségnek a háborús mindennapjaiba, életének intim részleteibe nyújt betekintést a kiállítás. A Hittrich Ödön igazgatónak írt személyes hangú levelekből, tábori lapokból bontakozik ki, hogyan gondoltak a háborúban résztvevők iskolájukra, és milyen módon támogatta az alma mater a harctéren küzdőket. Megható, megrendítő, optimista, borúlátó és derűs mondatokat is olvashatunk a harctérről érkező levelekből. A diákokból és tanárokból lett frontkatonák számára iskolájuk jelentette a biztonságot, a békét, a hazát, az otthont.

A fasori gimnázium története az egyház története is. Az iskola mögött ott álltak mindenekelőtt a pesti, de közvetve a magyarországi evangélikusok is. Ezért mutatjuk be néhány tárgy és kiadvány segítségével, hogy az evangélikus egyház életét milyen módon befolyásolta az első világháború.

A háború és béke, a front és hátország ellentmondásos kapcsolatát talán azok a tárgyak idézik meg legszemléletesebben, melyeket töltényhüvelyekből és más fegyveralkatrészekből készítettek és készíttettek a fronton harcolók, emlékül az otthoniak számára. A „kardokból ekét kovácsolnak” messiási jövendölésének megrendítő 20. századi megjelenései ezek a tárgyak.

Az első világháborúval lezárult egy korszak nemcsak a világ és Magyarország, hanem az egyház és a fasori gimnázium történetében is. A kiállítás szeretné felidézni a közösségnek és a szolidaritásnak azokat az értékeit, amelyekre az utolsó száz esztendő viharos korszakváltásai után is oly nagy szüksége van minden közösségnek iskolán belül és kívül.